A CIA is tesztelte Uri Geller paranormális tehetségét! Szemmel kellett volna disznót ölni
Egy újonnan nyilvánosságra hozott tanulmány szerint az 1970-es években az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egy héten át tesztelte Uri Geller képességeit, hogy kiderüljön, esetleg segítségére lehet-e a hatóságnak. A nyolcnapos „kiképzés” során a magyar származású Geller a Csillagkapu elnevezésű programban vett részt.
Többek között olyan próbákon kellett bizonyítani képességeit, amelyek során egy szobában várta, hogy a CIA alkalmazottai enciklopédiákból kiválasztott szavakat rajzoljanak le, majd kitegyék Geller szobájának ajtajára, a kanálhajlító feladata pedig az volt, hogy telepatikus tudásának köszönhetően kitalálja és lerajzolja a feladványban foglaltakat. Többek között szőlőfürtöt és petárdát kellett rajzolnia, és a 800 ezer oldalas dokumentum szerint az esetek egy részében helytállt, főleg akkor, amikor nem volt a közelben olyan személy, aki nyíltan kételkedett Geller képességeiben.
– Rengeteg mindent tettem a CIA-nak, többek között azt akarták, hogy álljak meg Oroszország mexikói nagykövetsége előtt, és telepatikus képességemmel tegyem tönkre a lemezeket, amelyek az oroszok által összegyűjtött terhelő adatokat tartalmazzák – jelentette ki az Izraelben élő Geller.
Ám ennél volt extrémebb feladat is:
– Egy alkalommal azt akarták, hogy pusztán az akaratommal öljek meg egy disznót. Szóval George Clooney engem játszott valójában a Kecskebűvölők című filmben, csak az eredeti sztoriban nem kecske, hanem disznó szerepelt – tette hozzá a paranormális szaki.
![](https://www.urigeller.com/wp-content/themes/urigeller/images/cia.x52695.jpg)
![Scan to follow Twitter](https://www.urigeller.com/wp-content/themes/urigeller/images/twitter-scan-code.x52695.png)
Latest Articles
![uri lectures](https://www.urigeller.com/wp-content/uploads/2015/01/uri-image.x52695.jpg)
Motivational Inspirational Speaker
Motivational, inspirational, empowering compelling 'infotainment' which leaves the audience amazed, mesmerized, motivated, enthusiastic, revitalised and with a much improved positive mental attitude, state of mind & self-belief.
![](https://www.urigeller.com/wp-content/themes/urigeller/images/logos_right.x52695.jpg)